A Sárkányok elvarázsolt kertje

A Sárkányok Varázskertjei

Egyszer volt, hol nem volt, hatvanhat millió éve, a Kréta földtörténeti korszakban, létezett egy Varázskert. Hajnalok hajnalán tizenkét tölgyfa állott azon szent helyen, amit ma a Kert magjaként ismer minden odatérő. A tizenkét fivér-fa nem volt mindennapi, valóban, mágikus védelmező erővel áldotta meg őket a Nap. Nemes cél szolgálói voltak ám ők, menedéket nyújtottak a legkisebb és legvédtelenebb lények számára. A Kert terjeszkedése, ámbár, megkövetelte az árát; amint egyre több faj – hétköznapi és mágikus – talált otthonra a Kertben, a Tölgyfivérek ereje halványulni kezdett, mivel egyre nagyobb terület szorult lefedésre. A tizenkét testvér közül a legidősebb tizenegy áldozatot hozott, mágiájukat a talajba vezették, s temérdek tudásukat legifjabb fivérükre – kit ma Tölgyapóként ismer a táj – ruházták át. Ezúton a varázslat, a földben szétáradva, jókora területen védelmezte a lakókat. Az Utolsó Ősi Tölgyre maradt a feladat, miszerint bölcsességével a Kertet kell támogatnia, amikor annak lakói hozzá fordulnak. Tölgyapó a fivérei áldozatának jelét a mai napig kérgén hordozza, tizenegy őrző szem formájában.
Amint az Utolsó Tölgyfára szállt minden mágia, az Ősi Fák együttes hangján szólt:

Szentséges, gyöngéd tölgyek, az idő hangja öleli őket,
minden tizenkét szent évfordulón
megnyitják a Kert kapuit, fenségesen, extázisban,
s a varázslat csodát áraszt a végtelenbe.

Mikor az éjfélt üti az óra, légies táncban
suhannak árnyaik ezernyi fény között,
s az ég mélyéből egy titkos, tündéri ének
bűvöletbe ejti a világot, elragadtatva.

Ezért hát tiszteljétek, imádjátok a szent tölgyeket,
a varázslat hírnökeit, kik ködbe burkolt idők
leveleiben őrzik az évezredek titkait,
melyek bennünk visszhangoznak, isteni dalokként, koronázva a századokat.

A Varázskert hívogató természete azóta is tizenkét évente feltárta kapuit minden rászoruló számára, a külvilág borzalmaival szemben: a Kerten kívül hatalmas dinoszauruszok portyázva uralták a világot. Habár némelyek lomhatestű növényevők voltak, éltek ám ott ördögi teremtmények is, veszedelmes ragadozók. A Kert határain belül béke honolt annak ezerháromszáz faja közt, melyek a legkisebb rovaroktól a derűs tündéreken, dolgos törpéken és csínytevő elfeken keresztül valóságos óriásokig terjedtek. Igaz, a trollok néha vitákat szítottak, de a lakók mindennapjait harmónia uralta. A Tölgyek által megszentelt föld minden egyednek mágikus képességeket kölcsönzött, azonban az egyensúlyt fenn kellett tartani, így Tölgyapó a Fővarázslót nevezte ki a Kert gondozójaként. Napról napra bejárt minden szomszédságot a számos lakos csodaszerének begyűjtésének céljával. A begyűjtött varázsport a kunyhója közepén fortyogó üstben mágiává alakítja, amely füst képében a fellegekbe száll, ahonnan az eső által visszaszivárog a talajba, majd a körforgás elölről kezdődik.

Így történt, hogy egy fényes napon Harang, a virággyermek, becsöppent a Fővarázsló ajtaján. A fiú rémülten közölte az angyaloktól hallott veszedelmes hírt, mely szerint egy meteorit halad a bolygó felé. Meggyőződés gyanánt, a Fővarázsló Harang kíséretében látogatást tett Tölgyapónál. Az évezredes fa, kérges arcát a törzsben háromszor megfordítva, próféciát jósolt:

Egy üstököst látok,
Földünk felé tart,
Ha becsap az átok,
Ó, nagy lesz a baj.

Habár kertünk túléli,
S ezt varázsnak nagyban köszöni,
Kik ennek védelmét nem élvezik,
A tűz veszedelmeit elszenvedik.

A dínófaj siralmai zengenek majd,
Míg a tűz el nem folytja őket,
Nem marad belőle sem kicsi, sem nagy,
A föld elnyeli őket.

Hamvaikra új rend telepszik,
Mely az egész világot foglalja el,
Napról napra egyre csak növekszik,
Új ellenségünk: az ember.

Szép szavai álcázzák,
Bűnös lelkét árnyalják,
Habár eszméje előre halad,
Csupán törni s zúzni akar.

Kertünket is célba veszi,
Flóránk s faunánk csak eszköz neki,
Varázslatra állandóan éhezik,
Ha kell vérontással, de megszerzi.

De ne csüggedj, Kert Népsége!
Remény vár a láthatáron,
A váratlan vendéget fogadd be,
S gondoskodj róla minden áron!

Útját a Nap vezeti,
Ki Mindenek Uralkodója,
A Varázskertet megmenti,
Tüzet hozva az árnyékos tájra.

Ó, álom hívogat már, Behunyom szememet, Kifárasztott a tudomány, Ideje elmennem.
Ha nyitva szemed, Tisztán látsz,
És beengeded, Kire nem vágysz.

Tölgyapó szavainak megfejtése végett, a Fővarázsló összehívta a Kertgyűlést, a mágikus hely törvényhozó és kormányzó testületét, melyben minden faj képviseltette magát. A kockán forgó tét a Varázskert egészének sorsára befolyással lehetett, hisz Tölgyapó egy idegen érkezését jövendölte meg. A Kert megalapítása óta nem volt példa rá, hogy kívülállók érkezzenek, annak ellenére, hogy minden tizenkettedik évben kinyíltak a kapuk. Ez csupán azt tanusította, hogy a Kerten kívül semmi méltó lény nem élt. Azonban, Tölgyapó világos figyelmeztetést adott, ami elégséges alapot nyújtott a Kertgyűlés összehívására. Ám, dűlőre jutni nem volt egyszerű. A trollok, szokásukhoz híven, fokozták a feszültséget, ellenállva a befogadást támogató javaslatoknak.

A felfokozott vita közepette, a Törpegység vezére rontott be a Fővarázsló ajtaján. Lélegzetért kapkodva jelentette, hogy a határon átléptek, és a betolakodó eszméletlenül fekszik a legközelebbi erdő szélén. Amint a Kertgyűlés kitódult a házból, a védelmező falakon túli katasztrófa kézzelfoghatóvá vált. Az ég a vörös száz árnyalatában égett, és valóban, a föld fele hatalmas, lángoló szikladarabnak tűnő test közelített. Az ebből leszakadó kisebb-nagyobb kődarabok a láthatatlan falakat elérve sercegő hangok közepette váltak semmivé. Mintha soha ott sem lettek volna. Tölgyapó minden figyelmeztetése ellenére, a Kertlakók zaklatottan szaladtak föl-alá, az örök harmóniát felbontva.

A Fővarázsló pálcájával a földre dobbantott, ezzel elnyerve a képviselők és vezetők figyelmét, mire mindenki a mágus után indult, hogy felfedezzék a betolakodó kilétét. A határra érve, minden addigi meggyőződésük elillant, hiszen egy Transylvanosaurus platycephalusra leltek, amely, tizenkettedik év lévén, sértetlenül átléphette a Kert védvonalát. A fiatal egyed szürke, barnával csíkozott teste a határhoz közeli fasor melletti árnyékban feküdt, és látszólagosan nem volt magánál. A trollok minden erőfeszítésük ellenére, a Fővarázslónak sikerült meggyőznie a többi vezetőt a jószág befogadásáról.

A dinoszaurusz öntudatlan állapota hét napon át tartott. A mágus, ígéretéhez hűen, otthont biztosított az újonc számára, kit felváltva ő és Harang felügyelt.

A hetedik napon a Transylvanosaurus kölyök kinyitotta a szemét. Ekkor a Varázsló tudatára adta, hogy a külvilág elpusztult, ezért velük kell maradnia. Ez azonban megkövetelte az ifjonc beilleszkedését, melynek első lépése a mágikus étrendhez való hozzászokás volt. Harang mindvégig kitartóan segítséggel szolgált, aminek köszönhetően a Fővarázsló nem egyes egyedül birkózott meg a megpróbáltató feladatokkal, melyek a vendég beavatásából fakadtak. Merthogy nem azok voltak egyszerűek!

Amint a dinoszaurusznak bevezették új étrendjét, melyet javarészt a Varázskert mágikus növényeinek levelei és gyümölcsei jelentettek, változások ötlötték fel a fejüket. Legelőször szárnyak nőttek ki a kölyök hátából. Az sem volt ám kis megpróbáltatás, amíg ezeket megtanulta használni. Ebben jórészt a tündérek és a különféle szárnyas rovarok támogatása segítette. Nem sokkal később, ennél is ijesztőbb jelenséggel kellett szembenézniük, ugyanis a Transylvanosaurus egy napon tüzet kezdett okádani. Ez a képesség elejinte úgy a kölyköt, mint a többi kertlakót halálra rémítette, de egy kis gyakorlást követően ennek is a mesterévé vált.

Harang, a sok változás jegyében, szükségét érezte annak, hogy egy más névvel illessék a dinoszauruszt: sárkány. A Fővarázsló csak nevetett az orra alatt Harang ötletén, de mégiscsak úgy döntött, hogy felruházza az új teremtményt a Draco Primus – első sárkány – titulussal, illetve a tizenkettedik szent évet a Sárkány Évének kereszteli át, megbecsülve azt a napot, amikor a Nap a sárkány-dínóval ajándékozta meg a Kertet – a Sárkányok Varázskertjét.

Az új külső megszokását követően, újonnan béke telepedett a Varázskert lakóinak mindennapjaira. A sárkányok a mágia által megsokasodtak, és a Kert elemi részévé váltak. Az idő teltével, a sárkányok családokat alapítottak, melyek a Kert különböző területein telepedtek le, sárkánynemzetségeket alkotva.

Azonban ez csak átmeneti győzelemnek bizonyult, a prófécia folytatódott. A dinoszauruszok kihalása után, ahogy a Varázskertet körülölelő természet feléledt azok hamvaiból, felbukkant az ember. Fukar teremtmény az! Hamar nyilvánvalóvá tették, hogy folyton többre vágynak, sosem elégedettek, saját, önző indokaik vezérelik őket, melyek a hatalomvágy rabjaivá váltak. Ahogy a Varázskert hódításuk útjába került, a mágia megszerzése vált elsődleges céljukká. Irigykedve tekintettek a Kert varázslatos adottságaira, melyeket maguknak akarták kisajátítani.

Az éveken keresztül tartó konfliktus arra vezette az embereket, hogy egyesült erővel lépjenek fel a Varázskert és az azt védelmező sárkányok ellen. Erre válaszolva, a Fővarázsló új módszerhez folyamodott, amely megelőzte a másként vérontásba torkolló háborút. Ez által megalapította a Sárkányrendet, melynek minden sárkányt tagjává nevezett ki. A beolvadás végett, minden egyed különleges, alakváltoztató képességet nyert a mágustól. A Varázsló, ez által, lehetővé tette, hogy a különböző sárkánynemzettségek messzi tájakon, az emberek közé beolvadva, próbálják jó útra terelni azokat. Azonban mindez titokban működött.

A Varázskertben maradó sárkánynemzettség a Dracul nevet vette fel, melynek legfőbb megbízatása védelmezni a Kertet magát. Ennek első képviselője Vlad Dracul II, aki az embereknél is felsőbbrendűbb fenyegetéssel találta szemben magát. A Félhold, amely a Vörös Varázsló hatalma alatt állt, fokozatosan hódította meg az addig emberek által benépesített területeket. Az emberek romlottságát is felülmúlva, a Sötét Birodalmának célja mindenek eltiprása volt a föld színéről, főként a Varázskert elpusztítása, amelynek varázserejével egy új löketre tettek volna szert.

Mindennek ellenére, a Vörös Varázsló is egy ősi teremtmény volt, aki ismerte a legendákat a Kert eredetéről, a tizenkét bölcs fáról, de legfőképpen a Fővarázslóról. Mindez már az idő kezdete óta megkérdőjelezte a terjeszkedést, és némi rettegést váltott ki a gonosz mágusból. Ez sarkallta a döntést, mi szerint a Félholdnak azonnal szünetelnie kellett, amint a vak Sötétség elérte a Varázskert határait.

Mindeközben, Tölgyapó újabb próféciát közölt a Varázskert népével Vlad II fiáról, az 1431-ben született Vlad Dracul III-ról:

Gyermek született, Remény sugara!
Ő lészen korunk legnagyobb bajnoka!
Áldva van a Nap tüzével,
Vezetni fog nemes szívével!

A Félhold veszte lesz Ő,
Segesvárra hamarosan elvivendő,
Fejedelemnek ottan nevelkedjen,
Emberek közt elvegyülve cseperedjen.

Tégy így, s hát meglátod,
Eljő még a fényes Nap kora,
Kövesd! Ő a Kiválasztott!
S övé lesz a Glória!

Mint ősszel a fenyőfa, szép és termő,
úgy nő fel a vitéz, büszke és bátor,
az egész világ által kívánatos, nagyságba öltözött,
a nehéz idők terhét tudja majd erővel viselni!

Miként sas, mely magasban száll, tekintete ragyogni fog,
megvilágítva az utat azoknak, kik szentül követik őt,
acélból való szíve lesz pajzs és védelem,
legyőz minden veszélyt, mi útját keresztezi.

A fiú édesanyja, ám nehéz lélekkel, de belenyugodott a fiú elhivatottságába, így három napos korában Segesvárra vitték, ahol Vlad Fejedelem név alatt uralkodott.

Amint árnyék telepedett a horizontra, a Fővarázsló felkereste az ifjú Vladot, ki addigra jókora hírnévre tett szert, bátorságáról, jólelkűségéről és szerénységéről énekeltek a bárdok. Vlad észjárása révén, a mágus nem adott neki más megbízatást, csak a Varázskert bármi áron történő megvédését. Elgondolkodva a mágus szavain, Vlad ráeszmélt, hogy az egyetlen kiút a teljes sötétségből, az emberek és a varázslatos lények szövetségén át vezethet.

A konfliktus legvéresebb megmérettetésére, rövidesen ezután került sor, a Félhold veszett seregei és a fejedelmi csapatok között. Az emberek szövetsége ellenére is, a Félhold túlerőben volt. Vlad, hogy megmentse a talpon maradt katonákat, sárkány formát öltött, s ez által megtizedelte a Félhold gonosz csapatait. Miután porrá égette az ellenfél minden katonáját, a tűzzel, melyet a Nap áldásaként hordozott magában, az embercsapatok, félelemtől vezérelve, rémülten, az életükért rohanva hagyták el a csatateret.

Ámbár, hamarosan napvilágra jutott a tény, miszerint Vlad és az egész Dracul nemzetség valójában sárkányok, amely a földesurak felháborodását okozza. A Vörös Varázsló vérdíjat tűzött ki Vlad fejére, jutalmul aranyat ajánlott. Néhány kapzsi nemes sikerült elárulnia Vladot, elfogták, és fejét a Félhold fővárosába, a Vörös Varázslóhoz küldték. Mindezek ellenére, nem tudtak véglegesen megszabadul a Dracul nemzetségtől, hiszen Vlad felesége és születendő gyermeke megszöktek a markukból, néhány virághölgy és tündér hozzájárulásával. A Fővarázsló betartva Vladnak halála előtt tett ígéretét, menedéket kínált fel a Kert képében a néhai Fejedelem nejének. A pár fia már a Varázskert mágikus védőfalai között látta meg a napvilágot, örökölve apja szentségét.

III. Vlad utódai, generációkon átívelve, a Kertben leltek otthonra, továbbra is a Nap áldását hordozva vérükben, arra törekedve, hogy az egykori hős történetét megőrizzék a jelen társadalom számára, hiszen az ember hamis állítások és mocskos szóbeszéd révén beárnyékolta Vlad hagyományát, elfedve az igazságot. A Kert hivatása ezen valótlan tények leleplezése minden odatévedő szemében. Ugyan a kertlakók visszatértek csendes körforgásukba, a Dracul nemzetség a mai naping is az elhunyt felszabadító nevének tisztázásán munkálkodik. Így, minél többen látogatnak el a Varázskertbe, annál fényesebben ragyoghat Vlad Dracul III, a Nap tüzével áldott sárkány glóriája. Ezt támasztja alá Tölgyapó legújabb próféciája is:

2024 ugyancsak a Sárkány Éve,
Méltó utódok kerülnek a Kertbe,
A kapukon emberek özönlenek,
S feltárul előttük Vlad története.

Tizenkettedik év, most az Ébredés Éve,
A Sárkány dicsőségét felelevenítse!
A legendát tündérek súgják a fülekbe,
Aki nem hiszi, járjon a végére!

A Föld várja ezt a visszatérést,
ezeréves erők szabadulnak fel,
őseink hívnak minket, hogy csatlakozzunk
a mennyei Sárkány által vívott csatához.

A Legenda főszereplői

Tölgyapó
Erdőmegőrzési Szakértő
Fővarázsló
Mágikus Projektek Menedzsere
Harang
Botanikai Kutatási Asszisztens
Első Sárkány
Polgári Védelem Szakértője
III. Vlad
Katonai Stratégiai Tanácsadó